Kreatív kaland – élményprogram

A kreativitás minden életkorban jelen van, csak sokszor elfelejtjük használni. Gyere és felfedezzük fel az alkotás örömét, szabadon kísérletezve, játszva és tanulva.

Kreatív Kaland – egy nap az alkotás és az élmények jegyében

Szeretettel várunk mindenkit a MAKKA Klubházban, ahol egy különleges napot tölthetünk együtt a kreativitás jegyében! A barátságos, otthonos környezet ideális helyszín arra, hogy kipróbáljunk új élményeket, alkossunk, mozogjunk és közösen feltöltődjünk.

Ez a nap a jókedvről, az alkotás öröméről és a közösségi élményekről szól. Nem kell hozzá sem kézügyesség, sem előzetes tapasztalat – csak egy kis nyitottság. A program során különféle kézműves technikákat próbálunk ki, lesz festés, ragasztás, fűzés, de helyet kapnak a könnyed mozgásos, zenés és játékos gyakorlatok is, amelyekben mindenki megtalálhatja a saját örömét.

A változatos aktivitások mellett jut idő a beszélgetésre, a közös nevetésre, és természetesen arra, hogy mindenki hazavigyen magával egy kis alkotást – és még több élményt.

A testi-lelki feltöltődést egész nap kiegészíti a lehetőség, hogy BEMER kezelést vegyél igénybe, amely segíti a jobb keringést, támogatja a vitalitást és hozzájárul a jó közérzethez.

Gyere el a MAKKA Klubházba, engedd szabadjára a fantáziádat, próbálj ki új dolgokat és éld át, mennyi örömet hoz a kreativitás – kortól függetlenül!

A létszám korlátozott, max 10 fő vehet részt a programon.

Részvételi díj: 19 000 Ft, mely tartalmazz a a tízóra, ebéd, uzsonna költéségét, a foglalkozásokhoz szükséges anyagok költségét, a BEMER kezelés igénybevételének lehetőségét és a foglalkozásvezető díját.
A foglalkozást vezeti Kovács Kriszta aktív idősödés szaktanácsadó

Következő időpont:

2025. október 27. hétfő
2025. november 17. hétfő 

Mit viszel magaddal?

  • Tapasztalatot, amit nem lehet az interneten, tévében megtalálni – csak átélni
  • A kapcsolódás élményét, mások ismeretségét, esetleg barátságát
  • Az elkészült alkotásaidat és remélem a mosolyt az arcodon, csillogást a szemedben

A program részletei:

🗓️ Következő időpontok: 2025. október 28. hétfő, 2025. november 17. hétfő
📍 Helyszín: MAKKA Klubház (1173 Budapest 517.u.25.)
👥 Létszám: max. 12 fő (6 pár) – jelentkezz időben!
🎒 Mit hozz? Kényelmes ruhát, nyitottságot és derűt.

A következő okt. 28-i tervezett program:

  • kavicsfestés, mozaik technika, gyöngyfűzés
  • körtánc, válltorna
  • mozgásos közösségi játék

A menü:

  • tízórai: sütemény, gyümölcs
  • ebéd: vegyes sültes tál vegyes körettel, savanyúsággal
  • uzsonna: tea, keksz

A nap folyamán ásványvizet és teát folyamatosan biztosítunk

Kérünk hogy váltócipőt hozz magaddal hogy a terem tisztaságát megőrizzük. (cipőkanál van)

Helyszín:

Megközelítés:

  • 67 autóbusszal az Örs vezér teréről (buszmegálló 30 méterre a háztól)

  • 202E autóbusszal a KÖKI-ről

  • 198 autóbusszal Pestszentlőrinc irányából (XVIII. kerület)

  • autóval – ingyenes parkolási lehetőség a ház előtt