Ha a szüleink, nagyszüleink sokáig éltek, jó esélyekkel indulunk? És ha nem, akkor eleve rossz lapokat kaptunk? A hosszú élet kutatása ennél jóval érdekesebb képet mutat: a génjeink számítanak, de korántsem döntenek el mindent.
Sokan úgy gondolunk az öregedésre, mintha az nagyrészt előre megírt program lenne. Vannak „jó gének”, vannak „rossz gének”, és amit örököltünk, azzal kell gazdálkodnunk. A tudományos kép ennél árnyaltabb. Giuseppe Passarino és munkatársai a Immunity & Ageing folyóiratban megjelent összefoglaló tanulmányukban azt vizsgálták, hogyan kapcsolódik egymáshoz genetika, környezet és életmód az emberi hosszú élet kialakulásában. A kutatások alapján az emberi élettartam különbségeinek körülbelül 25%-a magyarázható genetikai tényezőkkel. Ez nem jelentéktelen arány – de azt is jelenti, hogy a történet nagyobb része nem egyszerűen a génjeinkben van megírva.
A hosszú élet valóban halmozódhat családokban
A kutatók régóta megfigyelték, hogy a nagyon hosszú életű emberek testvérei átlagosan jobb túlélési esélyekkel rendelkeznek, mint az azonos környezetben élő általános népesség. Ikervizsgálatok és családkutatások szintén azt mutatták, hogy az öröklött tényezőknek valódi szerepük van a hosszú életben. A genetikai hatás ráadásul különösen magas életkorban válhat jelentősebbé. De nincs egyetlen „hosszú élet gén”.
A kutatások számos olyan gént és genetikai változatot találtak, amelyek kapcsolatba hozhatók a hosszabb élettel. Közülük több szerepet játszik például:
- a DNS javításában,
- a sejtek épségének fenntartásában,
- a telomerek megőrzésében,
- a stresszre adott sejtválaszban,
- az immunrendszer és a gyulladás szabályozásában,
- az energia- és tápanyag-anyagcserében.
Az egyes genetikai változatok hatása azonban általában kicsi. Sokkal inkább számos gén és számos környezeti hatás együttes működéséről beszélhetünk.
Ha a genetika csak a történet egy része, akkor mi adja a többit?
Erre különösen látványos választ ad az elmúlt másfél évszázad. A tanulmány Olaszország példáját mutatja be. 1861-ben a születéskor várható élettartam mindössze körülbelül 29 év volt. 2011-re ez 82 évre emelkedett. Nyilvánvalóan nem változott meg ennyire az olasz népesség genetikai állománya néhány generáció alatt. Megváltozott viszont a környezet. Biztonságosabbá vált az ivóvíz és az élelmiszer, javultak az életkörülmények, a táplálkozás és az orvosi ellátás, visszaszorultak a fertőző betegségek, majd egyre eredményesebben lehetett kezelni a szív-érrendszeri betegségeket és a daganatos betegségek egy részét is. Ez nagyon fontos üzenet: a hosszú élet lehetőségét nem kizárólag biológiai örökségünk határozza meg. Az a környezet is alakítja, amelyben élünk.
De nem csak az számít, hány évünk van
A várható élettartam hatalmas növekedése önmagában még nem oldotta meg az idősödés legfontosabb kérdését. A tanulmány szerzői külön felhívják a figyelmet arra, hogy az élettartam növekedését nem minden esetben követte ugyanilyen mértékben az egészségben eltöltött élet meghosszabbodása. A hosszabb élet egy része krónikus, életkorral összefüggő betegségekkel együtt töltött éveket jelent.
Ezért az idősödéskutatás egyik legfontosabb fogalma ma a healthspan:
az egészségben, megfelelő működőképességgel eltöltött életszakasz.
Vagyis nem egyszerűen az a kérdés:
Hogyan élhetünk tovább?
Hanem:
Hogyan maradhatunk minél tovább egészségesek és működőképesek?
Az Idősbarát szempontjából talán ez a fontosabb kérdés.
A gének és az életmód nem külön világ
A cikk címében szereplő hasonlat szerint a hosszú élethez „kettő kell a tangóhoz”: genetika és életmód.
Ennek egyik izgalmas magyarázata az epigenetika.
A DNS-ünk alapvető genetikai kódja nem változik attól, hogyan élünk. A gének működése azonban ennél összetettebb. Bizonyos kémiai módosulások befolyásolhatják, hogy egyes gének milyen mértékben működnek, és ezekre a folyamatokra genetikai hátterünk mellett a környezet és életmód is hatással lehet.
A szerzők ezért az epigenetikai változásokat afféle kapcsolódási pontnak tekintik öröklött adottságaink és életünk során bennünket érő hatások között.
Az úgynevezett epigenetikai órák kutatása már arra is lehetőséget adott, hogy bizonyos mintázatokból becsüljék a szövetek biológiai életkorát. A tanulmány ezt még fejlődő kutatási területként mutatja be, nem pedig olyan eszközként, amelyből a hétköznapi embernek kész „öregedési recept” következne.
És mi a helyzet az étrenddel?
A tanulmány jelentős részt szentel a tápanyag-érzékeléssel és az energiafelhasználással kapcsolatos biológiai folyamatoknak.
Állatkísérletekben az energiabevitel korlátozása számos esetben hosszabb élettartammal és később jelentkező öregedési jellemzőkkel járt. A szerzők olyan, kivételes hosszú életű népességeket is említenek – például Okinawát, Szardíniát és Calabria egyes területeit –, ahol a hagyományos étrend sajátosságai feltehetően részei lehetnek a hosszú életet támogató környezetnek.
Ebből azonban nem következik, hogy az embernek egyszerűen minél kevesebbet kellene ennie, és a tanulmány sem ad ilyen gyakorlati ajánlást. Az állatkísérletek eredményeit nem lehet automatikusan emberi életmódszabállyá alakítani.
A fontosabb felismerés inkább az, hogy anyagcserénk és táplálkozási környezetünk kapcsolatban áll azokkal a biológiai folyamatokkal, amelyek az öregedést is befolyásolják.
Nem kaptunk kész forgatókönyvet
Talán ez a tanulmány legfontosabb üzenete.
Nem választhatjuk meg a génjeinket. Nem tudjuk garantálni, hogy száz évig élünk. És nincs olyan életmód, amely biztosítékot adna a betegségekkel szemben.
De a genetikai adottságaink nem azonosak a sorsunkkal.
A szerzők következtetése szerint az emberi hosszú élet egyéni esélye a genetikai háttér és a környezeti hatások kölcsönhatásából alakul ki. A genetikai kutatások éppen azért fontosak, mert segíthetnek megérteni azokat a biológiai útvonalakat, amelyeket környezeti és életmódbeli tényezők is befolyásolhatnak.
Ez egészen más szemlélet, mint azt mondani:
„Nálunk a családban mindenki beteg volt, nekem is ez jutott.”
Vagy éppen:
„A nagymamám kilencvenöt évig élt, tehát nekem nincs dolgom az egészségemmel.”
Egyik következtetés sem állja meg a helyét.
Nem csak hosszabb életre érdemes készülni – hanem jobb hosszabb életre
Ha egyre nagyobb eséllyel élünk meg magas életkort, akkor az igazi feladat nem pusztán az évek számának növelése.
Az a kérdés, milyen állapotban érkezünk meg ezekbe az évekbe, milyen környezet vesz körül bennünket, és mennyire tudjuk megőrizni azokat a képességeinket, amelyek lehetővé teszik a számunkra fontos életet.
A génjeink adják a kiindulópont egy részét.
A történet azonban ott nem ér véget.
És talán ez a hosszú élet kutatásának egyik legbiztatóbb üzenete: van, amit örökölünk – és van, amit életünk során alakítunk.
Forrás: Passarino G., De Rango F., Montesanto A. (2016): Human longevity: Genetics or Lifestyle? It takes two to tango. Immunity & Ageing, 13:12.
Megjegyzés: a cikk egy 2016-ban megjelent tudományos összefoglaló alapján készült. Egyes bemutatott kutatási területek – különösen az epigenetika és az öregedés biológiája – azóta jelentősen tovább fejlődtek.
